Helyettes államtitkár: a gyermekeknek családban a helyük

    Győr, 2019. április 8., hétfő (MTI) – A kormány által indított Befogadlak elnevezésű nevelőszülői kampány célja, hogy a lehető legtöbb gyermek családban tudjon nevelkedni – hangsúlyozta a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár a kampány győri állomásán, hétfőn.

Simon Attila István elmondta, a kormány igyekszik segíteni ennek megvalósulásában, és megpróbál minden olyan jogszabályi gátat lebontani, amelyik különbséget tesz a vér szerinti, az örökbefogadott és a nevelt gyermek között.
Egyebek mellett a nevelőszülői munkát foglalkoztatási jogviszonnyá változtatták és 2020. január 1-jétől a nevelőszülők is részesülhetnek gyermekgondozási díjban – említett példákat.

A kampány célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nevelőszülői hivatásra, erősítse azt, mert ezzel a magyar családok is erősödnek, s így garanciát adunk arra, hogy nemzetünk megmaradjon a Kárpát-medencében – hangsúlyozta, hozzátéve, a család egysége és erőssége nélkül ezt a munkát nem tudjuk sikeresen elvégezni.

Simon Attila István kitért arra is, nem reális cél, hogy minden állami gondozásban lévő gyermek nevelőszülőhöz kerüljön, ugyanakkor törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb gyermek családban nevelkedjen.

Az országos kampány során a figyelem azokra a nevelőszülőkre terelődik, akik a sajt gyermekeik felnevelése és munkájuk mellett olyan gyermekeket fogadnak be, akik elszakadtak a vér szerinti családjuktól, de tudják, hogy a gyermek csak kis időre, ideiglenesen nevelkedik náluk.

A kampány megmutatja, hogy a nevelőszülői munkát “valami sokkal jobbért csináljuk” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

A programsorozat győri állomásán pódiumbeszélgetést, zenei előadásokat és táncbemutatókat is tartottak, valamint kihirdették a Lehetetlen nincs elnevezésű országos rajz- és kisfilm pályázat megyei győzteseit három korcsoportban.

Az országos kampány tavaly októberben indult Debrecenben.

hwp \ bri \ bpt

MTI 2019. április 8., hétfő 18:25

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük