A moszkvai Dorosz Kvintettel közösen lép fel a Szent Efrém Férfikar Győrben

Budapest, 2019. április 29., hétfő (MTI) – Közös ortodox húsvéti koncertet ad Győrben, Nyíregyházán és Budapesten a Szent Efrém Férfikar és a moszkvai Dorosz Kvintett – közölték a szervezők az MTI-vel.

     A Vörös téri Boldog Vazul-székesegyházban (Vaszilij Blazsennij-székesegyház) szinte minden nap hallható, világhírű orosz formáció most először mutatkozik be Magyarországon. Május 2-án Győrben, május 3-án Nyíregyházán, május 4-én a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban lépnek fel a Szent Efrém Férfikarral közösen – írja a közlemény.

A koncerteken Szentföldtől és Szíriától Moszkváig, Grúziától Kárpátaljáig a keleti ortodox egyház legszebb nagyheti és húsvéti dallamai hangzanak majd el. A tradicionális ősi liturgikus énekek mellett jelentős bolgár, orosz, olasz, magyar, ruszin és ukrán mesterek műveit is hallhatja majd a közönség.

A Dorosz Kvintett 2002-ben alapult. A férfikar vezetője az alakulás óta Konsztantin Szencsenko, aki a Nyizsnyij Novgorod-i konzervatóriumban szerzett diplomát.

A Szent Efrém Férfikart a Liszt-díjas Bubnó Tamás alapította, ugyancsak 2002-ben. Az együttes célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása és bemutatása, a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti) ápolása, valamint a vokális kortárszene népszerűsítése. Az elmúlt években énekeltek többek között a King’s Singers-szel, Sebestyén Mártával, a Muzsikással, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztiválzenekarral is – olvasható a közleményben.

pja \ pmg

MTI 2019. április 29., hétfő 13:07

Kép forrása: https://www.facebook.com/122118954471218/photos/gm.376832703040917/2707667412583013/?type=3&theater

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →