Magyar egyetemisták tanulhatnak az 5G rendszerek működéséről Kínában

Peking, 2019. június 3., hétfő (MTI) – Magyar egyetemistákat köszöntöttek Pekingben a Huawei kiállítóközpontjában hétfőn, akik a kínai telekommunikációs óriásvállalat ösztöndíjprogramjának keretében érkeztek Kínába, ahol egyebek mellet az ötödik generációs rendszerek működéséről tanulhatnak majd.

A Huawei Seeds for the Future (magok a jövő számára) nevű továbbképzési programjára idén tíz magyar egyetemista érkezett a győri Széchenyi István Egyetemről, a veszprémi Pannon Egyetemről valamint a Budapesti Műszaki Egyetemről és az Óbudai Egyetemről.

Az információs és kommunikációs technológiával (IKT) foglalkozó mérnökhallgatók ösztöndíjprogramjára 2014 óta összesen 55 magyar diák és tanár érkezett Kínába.

Az idén a program keretében egy hétig Pekingben a kínai kultúrával, majd a második héten a Huawei székhelyén, a dél-kínai Sencsenben a cég legújabb technológiáival, egyebek mellett az ötödik generációs mobil távközlési rendszerekkel, a Dolgok Internete (IoT) megoldásokkal és a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary Kft. kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója ismertette: tavaly a Huawei Magyarországon mintegy 80 milliárd forintos bevételt ért el, a cég a magyar lakosság több mint nyolcvan százalékát látja el termékeivel és megoldásaival. Kiemelte: rendkívül fontosnak tartják az IKT oktatásának fejlesztését, ezért 2011 óta Magyarországon mintegy 300 millió forintot fordítottak 150 magyar tanulót támogatására.

Joubert Olivér, Magyarország pekingi nagykövetségének első beosztottja rámutatott: a Huawei különleges jelentőséggel bír Magyarország számára. A kínai telekommunikációs cég a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon, ahonnan Európát, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát látja el termékeivel és szolgáltatásaival. Hozzátette: a Huawei 2013 óta a kormány stratégiai partnere.

A kínai óriásvállalat Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja Magyarországon működik, ahol összesen csaknem 1500 munkavállalót foglalkoztat.

hnm \ gpp \ gtr

MTI 2019. június 3., hétfő 18:11

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük