Jó ütemben halad az M85-ös gyorsforgalmi út építése Sopron és Csorna között

Sopron, 2019. július 4., csütörtök (MTI) – Jó ütemben halad az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építése Sopron és Csorna között – hangzott el sajtótájékoztatón csütörtökön Sopron határában.

    Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Rábaköz fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az 57 kilométert érintő beruházás 2020 végére fejeződik be.

    Emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány idején már kijelölték az M85-ös, kétszer kétsávos út nyomvonalát, mert felismerték, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás után jelentősen meg fog nőni a tranzit forgalom Győr-Moson-Sopron megyében, azonban a szocialista kormányok idején nem történt semmi.

    Kitért arra is, hogy 2010-től a gyorsforgalmi utak építése a legnagyobb beruházások közé tartozik az országban. Győr-Moson-Sopron megyében mintegy ötven kilométer gyorsforgalmi utat adtak át, köztük az M85-öst Győr és Csorna között és az M86-ost, amely Csornát köti össze Szombathellyel.

    A gyorsforgalmi utakon a közlekedés nem csak gyorsabb, hanem biztonságosabb is, emellett a kisebb településeken lakosság megtartó erejük is van, mert az ingázók a minőségibb utazásnak köszönhetően kevésbé akarják elhagyni a településüket – fogalmazott.
    Barcza Attila, Sopron fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a mintegy 220 milliárd forintos, kormányzati forrásból megvalósuló beruházással Sopron mint kiemelt turisztikai térség bekapcsolódik a magyarországi és a nemzetközi forgalomba.
    Farkas Ciprián, Sopron városi tanácsnoka elmondta, hogy a turisztikai előnyökön túl az út a helyi gazdaságoknak is jót tesz majd, mert a könnyebb megközelíthetőség versenyelőnyt jelent.
    Hozzátette, hogy a beruházással a város egy új Budapest-Bécs tengelyhez fog kapcsolódni.

    Hámori György (Fidesz-KDNP), Kapuvár polgármestere azt emelte ki, hogy Sopronon kívül 17 település tehermentesül az átmenő nagy forgalom alól. A polgármester is hangsúlyozta, hogy az úttal nő a falvak lakosságmegtartó ereje és új gazdasági lehetőségek nyílnak előttük.

hwp \ gfp \ bpt \ gry

MTI 2019. július 4., csütörtök 15:13

Címlapfotó: NIF Zrt.

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →