Kilenc ország hallgatói vettek részt az Audi Hungaria és a győri egyetem fejlesztő programjában

Győr, 2019. július 19., péntek (MTI) – Kilenc ország tizenhét egyetemi hallgatója vett részt az Audi Hungaria Zrt. és a győri Széchenyi István Egyetem első alkalommal megrendezett négyhetes, innovatív oktatási programjában, az Audi Development Campben, amely pénteken zárult Győrben.

    Az ünnepséget követően Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy ez a program a kormány által bevezetett duális képzés továbbfejlesztett változata. 

    A hallgatók azt tapasztalták meg, hogy nemzetközi versenykörnyezetben, csapatban hogyan lehet innovatívnak lenni. A tábor koncepciója egy hajtáslánc fejlesztésről szólt. 

    Kifejezte örömét, hogy a programban az Audi is részt vett, mert meglátása szerint a nagyvállalatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy olyan innovatív kihívásokat tudjanak nyújtani akár hallgatóknak, akár a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy valóban versenyképes termékeket tudjanak fejleszteni.      

    Az elnökhelyettes elmondta azt is, hogy a négyhetes program végén a hallgatók ötletei működtek a gyakorlatban. Ez az eredmény megerősíti az Audit, ugyanakkor a többi vállalat számára is pozitív példát mutat arra, hogy a nyílt innovációs koncepció életképes tud lenni – mondta. 

    Hanula Barna, az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja arról beszélt, hogy a program ötlete tavaly novemberben merült fel. A cél az volt, hogy a gyakorlatban is megtapasztalják, hogyan lehet akár a mesterképzéssel összehasonlítva is gyorsabban és hatékonyabban olyan mérnököket képezni, akik azonnal hozzá tudnak kezdeni fejlesztési feladatokhoz. Egy vállalatnál ez több éves folyamat – mondta. 

    A programot úgy építették fel, hogy a hallgatók egy ugyanolyan feladatot kaptak, amelyen ma egy fejlesztőmérnök dolgozik. Ugyanazokat az eszközöket kapták meg hozzá, szoftvereket és programokat. A hallgatók az első másfél héten intenzív tréningeken vettek részt, ahol a szoftvereket és az eszközöket tanulták meg használni. A csapatok megalakulása után mentorok segítették munkájukat. 

    Hanula Barna elmondta, hogy mentor volt mások mellett Luca Marmorini, aki a Forma-1-ben a Ferrari csapatnál volt motorfejlesztésért felelős vezető, de a Toyota F1-es projektjében is részt vett, valamint Norbert Gatzka, aki szintén az F1-ben dolgozott, a BMW motorfejlesztőjeként. 

    Kitért arra is, hogy ez az első program egy pilot projektnek indult, de a tapasztalat alapján jövőre is szeretnék ismét megrendezni. 

    Luka Marmorini beszédében azt emelte ki, hogy a hallgatók azt tapasztalták meg a négy hét alatt, hogyan lehet csapatban kiválóan együtt dolgozni és a felmerülő problémákat megoldani. 

    A táborban a hét magyar mérnök hallgató mellett albán, egyiptomi, indiai, jordániai, német, szlovén, svéd és törökországi hallgató vett részt. 

    A záró ünnepségen mind a négy csapat munkáját díjazták.

hwp \ gfp

MTI 2019. július 19., péntek 15:19

Kép forrása: https://www.facebook.com/audidevelopmentcamp/photos/a.313504312647683/349085135756267/?type=3&theater

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →