ITM-államtitkár: a technológia változására a legjobb válasz az innováció

A 21. század egyik legnagyobb kihívása a technológia változása, és a legjobb válasz erre az innováció – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Pannonhalmán, a 25 éves Leadec Kft. konferenciáján.

György László a magyar autóipar előtt álló kihívásokról szóló rendezvényen rámutatott: valami újat tanulni, valamilyen új, hasznos tudással termelékenyebbé válni ugyanúgy innováció, mint valami újat feltalálni.
Az államtitkár előadásában elmondta, hogy a magyar gazdaság, “sebzett és sebezhető” volt a 2010 előtti években, de most már azt látni, hogy bármi történjen a világban, akik itt dolgoznak, “biztos, ütésálló” környezetben vannak.
Az elmúlt kilenc évben megduplázódott a járműipar teljesítménye Magyarországon – hangsúlyozta György László.
Tájékoztatása szerint a világban Magyarországon a második legmagasabb, 70 százalékos a belföldi iparban a high-tech ipar aránya, csak Dániában nagyobb mértékű. Ezek pedig flexibilis, csúcstechnológiájú, nagy hozzáadott értékű és produktív kapacitások – tette hozzá.
Markus Glaser-Gallion, a Leadec-Csoport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta: a jövő gyárát az ipar 4.0 határozza meg. A technológia forradalmasítani fogja a gyártást és intelligensé teszi a gyárakat – mondta.
Mindezt érzékeltetve kiemelte: az az adatmennyiség amivel nap mint nap meg kell küzdeni, folyamatosan nő, és ez kihívásokat jelent. Személyenként és másodpercenként 1,7 megabyte adat folyik, illetve jön létre a “nyugati világban”, és naponta 4500 milliárd üzleti folyamat zajlik az interneten. Ma egy okostelefon a százezerszeresével rendelkezik annak a számítógépes teljesítménynek, amelynek segítségével az ember egykor a Holdra szállt – tette hozzá.
A vezérigazgató szerint a digitalizáció a legfőbb hajtóereje lesz a munkahelyi környezetnek is.
A stuttgarti központú Leadec-Csoport 25 éve van jelen Magyarországon az autó- és gyáripar technikai szolgáltatójaként Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen, Szentgotthárdon, Miskolcon és Makláron rendelkezik telephellyel.
A társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2017-ben 7,42 milliárd, 2018-ban pedig 7,67 milliárd forint felett alakult. Az adózás előtti nyereség 2017-ben több mint 157 millió forint volt, tavaly azonban 33 milliós veszteség keletkezett. Dákai Ferenc ügyvezető igazgató ezt egy logisztikai projekt indításával indokolta. Elmondta, az előző évek átlagos 550-es létszáma 2019-ben 670-re emelkedett.

bss \ guz \ gte \ gry

MTI 2019. szeptember 12., csütörtök 20:07

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük