Ne aggódjon, nem maradt le semmiről! Mutatjuk, mi történt a héten Győrben!

Dőljön hátra a fotelben és nézze meg a videókat!

A Széchenyi István Egyetemen évekkel ezelőtt felismerték, hogy a jövő az innovációé. Ezt mondta az intézmény rektora kedden, a hagyományos Akadémiai Napon. Dr. Földesi Péter kiemelte, Győrben egy 21. századi egyetemi modell épül, a partnerekkel közösen. Az Akadémiai Nap keretében avatták fel a névadó, Széchenyi István egész alakos szobrát, a nemrég átadott FIEK épülete előtt. A szoboravatón Borkai Zsolt polgármester azt mondta, az alkotás az értékteremtő összefogás újabb eredménye.

Országszerte, így Győrben is a gyerekekről szól a Biztonság Hete című témahét, amit a baleset-megelőzési bizottság, a társszervekkel közösen rendez meg, már évek óta.

Minden évben szeptember 26-án ünnepeljük a Nyelvek Európai Napját. Ebből az alkalomból egész Európában nyelvi vetélkedők, fesztiválok és más rendezvények várják az érdeklődőket. Így volt ez Győrben is, hiszen a jeles napon, az Európai Bizottság és az EUNIC Hungary hozta el rendezvényét az egyetemre. Az Európai Nyelvi Koktélbár sikerességéhez a Europe Direct iroda és a Hatos és Társa Nyelviskola is hozzájárult.

Nem csak Győr, a környékbeli kistelepülések is fejlődnek. Erre itt a legújabb bizonyíték, egy gönyűi útfejlesztés. A faluban egy régóta hiányzó beruházást pótolt tisztán önerőből az önkormányzat. Az Árpád utcát aszfaltozták le végig és a közvilágítást is korszerűsítették, így most már európai környezetben közlekedhetnek a helybeliek.

Már 17. alkalommal indult útnak az a nagyszabású jótékonysági kerékpártúra, melynek célja a közös mozgás örömén túl a szociális intézményekben élők megismerése. Ezúttal több mint 400 általános és középiskolás vágott neki a Győr-Táplánypuszta útvonalnak, hogy rendőri biztosítás mellett biciklizzen ki a Piróth Endre Mentálhigiénés Otthonba. A jótékony kerékpártúra ötletgazdája, Kara Ákos országgyűlési képviselő, egyik fiával közösen tekert a tömegben, hogy személyesen hívja fel a figyelmet az elfogadásra.

Győrben egy éve neveztek el parkot Magyarország egyik legtöbbet játszott zeneszerzőjéről az adyvárosi tó partján, ahol hétfő délután felavatták a park névadójának tábláját is. A Szenes Iván emléktáblát Radnóti Ákos alpolgármester és a művész lánya, Szenes Andrea leplezték le, ünnepélyes keretek között. Este pedig az Idősügyi Tanács szervezésében Szenes Iván-emlékkoncertet rendeztek az Egyetemi Csarnokban, amire természetesen, pillanatok alatt elfogytak a jegyek.

A szöveg és videók forrása: http://tv.gyorplusz.hu/

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →