Könyvbemutatóval, kiállítással, előadásokkal ünnepel a 40 éves Győri Balett

Könyvbemutatókkal, kiállításokkal, pódiumbeszélgetéssel és előadásokkal ünnepli az idén 40 éves Győri Balett a kerek évfordulót Győrben és Budapesten.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Győri Balett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ünnepi rendezvénysorozat programját ismertetve Kiss János, a társulat igazgatója elmondta: október 30-án a győri Esterházy-palotában fotókiállítás nyílik a 40 éves társulatról.

Felidézte, hogy 1979. november 2-án tartották első darabjuk bemutatóját, a Nap szerettei címmel. Az évforduló alkalmából november 2-án délután beszélgetést tartanak Győri Nemzeti Színházban a társulat alapító tagjaival, köztük Markó Iván táncművésszel, koreográfussal, aki alapító igazgatója volt az együttesnek. A beszélgetést követően Gombár Judit díszlet- és jelmeztervezőre, a Győri Balett alapító és örökös tagjára emlékezve kiállítás nyílik a Győri Nemzeti Színház előcsarnokában, majd díszelőadással idézik fel az elmúlt 40 évet.

Mint mondta, november 8-án és 9-én mutatják be a Lev Tolsztoj műve alapján készült Anna Karenina című balettet, Velekei László koreográfiájával Győrben, majd december 21-én tartják a budapesti premiert a Művészetek Palotájában.

Kiemelte: további programokat is terveznek a jubileumhoz kapcsolódva, és az ünnep zárásaként rendezik meg a 16. Magyar Táncfesztivált Győrben.

A társulat születését felidézve elmondta: az 1970-es évek végén az évfolyamuk úgy döntött, hogy együtt marad, választ magának egy vezetőt és egy várost. Győr városát választották, ahol akkor épült a színház. Megkeresték a város vezetőit, és végül egy fiatal csapat akarata győzött – idézte fel.

Büszke vagyok a múltunkra, jelenünkre, a városunkra és azokra, akik a Győri Balett társulatát támogatták – fogalmazott az igazgató, aki köszönetet mondott az alapító igazgatónak, aki 1991-ben hagyta el a társulatot. Kiss János, aki 1991 óta vezeti az együttest, Velekei Lászlót, a Győri Balett művészeti vezetőjét mutatta be utódjaként, mint azt a művészt, aki az 2020/21-es évadtól a társulatot vezetheti.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára úgy fogalmazott: a Győri Balett bebizonyította, hogy így is lehet. A példa előttünk áll – mondta a társulat 40 éves munkáját méltatva.

Kiemelte: az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában emlékalbum jelenik meg. A Győri Balett 40 éves történetét áttekintő kötetet november 17-én a Győri Könyvszalon rendezvényén, a Győri Nemzeti Színházban, 25-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban mutatják be.

A Győri Balett 40 eseménysorozat média-főtámogatója az M5 kulturális csatorna. Siklósi Beatrix csatornaigazgató az eddigi 40 évhez gratulálva kiemelte: magától értetődő volt, hogy az M5 kulturális csatorna bemutatja a jubileumi eseményt. Kiss Jánost meghívták A Nagyok című portrésorozatukba, november 23-án és 30-án, két részben adják le a művésszel készült beszélgetést.

Elmondta: november 2-án rögzítik a díszelőadást, az M5 csatornán futó műsorokban folyamatosan jelen lesznek az ünnepi rendezvénysorozat eseményei és az archívumból előkeresik a pályakezdést, a nagy sikereket felidéző képsorokat is.

Forrás: MTI 2019. október 25., péntek 13:54

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →